„Ha nem jött volna a járvány, már nem táncolnék” – bemutatkozik Giovanni Buttacavoli, a Miskolci Balett új tagja!

2020.09.10

Giovanni Buttacavoli Olaszországban született, ott kezdett el táncolni, aztán a bécsi Balettakadémiára került, ahol a tavalyi esztendőig a junior társulatban volt. A járványhelyzet miatt nem volt lehetősége próbatáncokra járni, azonban a szerencsének köszönhetően mégis tudott felvételizni a miskolci társulatba. Giovanni bécsi tanára és színházunk balettmestere, Solti Csaba osztálytársak voltak, így értesültek róla, hogy táncost keres a Miskolci Balett. Giovannival az eddigi táncos pályafutásáról és az itteni élményeiről beszélgettünk.

Fotó: Éder Vera
Fotó: Éder Vera

A tánc egy külön nyelv, amit a művészek egymás között tökéletesen beszélnek, azonban a társulati „soknyelvűség” okozhat némi humoros félreértést egy-egy próba alatt, ha jól gondolom.

Az instrukciókat legtöbbször magyarul kapjuk, de ha éppen nálam kell valamit javítani, az természetesen angolul történik. Viszont amikor az egész társulat egyszerre kapja az utasításokat, akkor nagyon figyelnem kell, hogy mindent megértsek, akár csak egy mozdulatból! Most például a meseelőadások próbáinál, be kell vallanom, az elején fogalmam sem volt mi történik (nevet)! De amint megkaptam a jelmezt, elkezdtem érezni a karaktert és onnantól már összeállt a dolog.

Klasszikus balett képzés után meglehetősen nagy váltás, hogy gyerekdarabokba kell beállnod. Milyen volt a próbafolyamat, hogyan „illeszkedtél be” a komikusabb szerepekbe?

Tényleg inkább a klasszikus és a kortárs áll hozzám közelebb, de egy táncosnak mindenféle műfajban otthon kell lennie, és őszintén szólva, nagyon jól érzem magam a színpadon; hülyéskedhetek, megőrülhetek, ha a karakter úgy kívánja. Élvezem, mert közben látom a gyerekek reakciót, és tudom, hogy most aztán tényleg mindent beleadhatok, a többiekkel együtt mókázni és átélni mindezt igazán felemelő érzés.

János vitéz próba
János vitéz próba

Mikor tudtad, hogy táncos szeretnél lenni?

Egy kicsit hosszabb folyamat volt, amíg rájöttem. Négyéves koromban kezdtem el balettozni, elég aktív gyerek voltam, és ez jól lekötött. Sosem mondtam, hogy „ez az, amit csinálni szeretnék.” De aztán édesanyám elvitt egy másik városba, ahol volt egy hírhedt tánctanár. Azt mondták, „aki azután is táncolni akar, hogy nála tanult, az tényleg táncos akar lenni.” Ezután Bécsbe felvételiztem, be is jutottam az Akadémiára, mellette végeztem a középiskolát, ami elég stresszes volt, de sikerült végigcsinálni és utána bekerültem a junior társulatba. És ezután jött a járványhelyzet és a leállás...

A kényszerszünet alatt jöttem rá, mennyire hiányzik a tánc és hogy nem akarok mást csinálni. Mondhatjuk, hogy ha nem jött volna a járvány, már nem táncolnék. Nagyon sok stresszel és erőfeszítéssel jár ez a szakma, és egy idő után bele tud fáradni az ember, és kezdtem én is ezt érezni, gondolkodtam, hogy abbahagyom. De közben meg élvezed csinálni! Aztán pedig úgy voltam vele, hogy már annyi ideje az életem része a tánc, és tényleg szeretem, úgyhogy folytatnom kell. Jó döntésnek bizonyult, hiszen most itt lehetek!

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el