A mesélés szeretete, a tánc öröme – készül a Rózsa és Ibolya mesebalett!
A Miskolci Balett társulata idén sem aprózza el: az Üvöltő szeleket Magyarországon először állították színpadra táncjáték formájában az évad elején, márciusban pedig egy mesebalettel készülnek: ezúttal Arany János népmeséje, a Rózsa és Ibolya kerül színpadra!
A 2018-2019-es évad óta a miskolci színház elhatározta, hogy minden évben megörvendezteti a kicsiket (és valljuk be, a nagyokat) egy-egy mesebalettel. A János vitéz tavalyi sikere után a Miskolci Balett idén sem hagyja cserben a tánc és az irodalom kedvelőit: ugyanolyan formátumban, de ha lehet (és márpedig lehet), még grandiózusabb módon hozzák el Arany János Rózsa és Ibolya című művét a közönségnek.
Látványos díszlet? Pipa. Szemet gyönyörködtető jelmezek? Pipa. Tánc? Pipa. Próza? Pipa. Bábjáték? Pipa. Humor? Pipa. Minden, ami elkápráztatja és magával ragadja a legkisebbeket (és a legnagyobbakat)? Ez is pipa. Úgy tűnik, minden adott, hogy egy újabb szerethető, „többször megnézős” produkciót varázsoljanak a közönség elé a táncművészek. Ja igen: élő zene? Pipa.
A koreográfiát ezúttal Fűzi Attila táncművész jegyzi, a rendező szerepében Kozma Attilát tudhatjuk. Az egyik próba alkalmával megtapasztaltam, milyen az, amikor Fűzi Attila nem táncos, hanem „főnök” szerepben van. Annyi biztos, hogy olyan élvezettel tanít és magyaráz, hogy a lelkesedését és a jókedvét rögtön átveszi az ember. A mesebaletthez hozzátartozik persze, hogy rendkívül kifejező mozdulatokat illesztenek a koreográfiába, a táncművész viszont olyan lendülettel adja át a legkisebb mozgásokat is, hogy elgondolkozom, honnan van ennyi energiája. Aztán persze rájövök: csak akkor tud valaki szívvel-lélekkel (és fejjel, kézzel-lábbal, kisujjal...) csinálni valamit, ha imádja az adott feladatot.
Folyamatosan pörögnek a kerekek az agyában, egy pillanatra sem áll le Fűzi Attila, az ötleteire vevők a Miskolci Balett táncosai, a humort pedig nem nehéz belecsempésznie a társulatnak a produkcióba: ha az eredeti szöveg egy része éppen nem jut eszükbe, rögtönöznek hozzá egy saját rímet (perszer csak a próbafolyamat alatt). Arany János szövegének részletei ezúttal is elhangzanak majd táncoslábúink szájából, kifejezetten jót derültem, amikor két olasz táncosunk próbálta saját akcentusával elmondani a rájuk osztott szövegrészt (hozzáteszem, már minden instrukciót magyarul kapnak, és egyáltalán nincs gondjuk a megértéssel).
Volt még itt egyelőre-kutya-formájú-de-később-majd-bárányt-ábrázoló lufibábon való veszekedés (Lukács Ádám, Guido Di Vona), gyermeki civódás (Harangozó Lili, Kozma Johanna), királylány kezének felajánlása, akinek ez láthatóan nem tetszik és nem rest kifejezni azt (Kovalszki Boglárka durcás arckifejezése, amit Dragos Dánielre mereszt igazi kacagtató pillanat lesz), de Márton Richárd János kimért és komoly jelenléte, melyet egy szempillantás alatt tud változtatni, szintén nem maradhat említés nélkül.
Dávid Patrik Rózsájából egyelőre csak egy kis ízelítőt kaptam, és Mohai Cintia Ibolyáját is látnom kell még, valamint Varga-Andrási Gábor muzsikáját sem hagyhatom ki (hiszen ő is szerves része lesz az előadásnak), éppen ezért garantált, hogy még egy próbára be fogok nézni. Az azonban már most tisztán látszik, hogy a mesélés szeretete és a tánc öröme tökéletesen összpontosul ebben a produkcióban, az édes-bús mese a szerelemről, annak elvesztéséről majd újra-megtalálásáról, kalandokról, mostohákról ugyanúgy belopja majd magát a közönség szívébe, mint a János vitéz, ha nem jobban.