Egy ünnepi beszéd, ami után nem jár köszönet – Megkezdődtek az Ünnep című dráma próbái

Thomas Vinterberg Születésnap című dán Dogma-filmje alapján született a dráma, mely Hamvai Kornél fordításában kerül a Miskolci Nemzeti Színház színpadára január 25-én.

Székek bekészítve a hosszú asztal két oldalára, vaskos szövegkönyvek a közepén, lassan a színészek is megérkeznek. A kávé és a tea éppúgy elengedhetetlen kelléke az olvasópróbáknak, mint a színes szövegkiemelő filctoll. Kényelmes ruha, olvasószemüveg a színművészeken, hiszen ez még nem jelmezes próba: egy előadás létrehozásának első fázisában járunk.

Az olvasópróba valóban az, aminek hangzik: az adott előadás szövegének felolvasása, némi direktori segítséggel. Szabó Máté rendezi Miskolcon a Születésnap című Dogma-film színpadi változatát, mely az Ünnep címet viseli.

A Dogme 95 egy avantgárd filmes mozgalom volt, amelyet 1995-ben Lars von Trier és Thomas Vinterberg dán rendezők indítottak. Lényege az volt, hogy a hagyományos filmes értékeket akarták előtérbe helyezni: a történetet, a színészi munkát, a témaválasztást. A Születésnap volt az első Dogma-filmje a mozgalomnak.

Azt vallották, hogy nem a rendező egyéni művészete, hanem az elmondani kívánt történet a fontos, ezért minél kevesebb „hamis” dolgot akartak belevinni filmjeikbe. Csak a forgatási helyszínen megtalálható kellékeket igyekeztek használni, zene csak akkor volt a filmben, ha az ott helyben szólt, előnyben részesítették a kézikamerát, az optikai trükkök használatát is mellőzték.

A drámában – ahogy a filmben is – egy eddig eltitkolt, szörnyű múltbéli esemény kerül felszínre a születésnapi ünnepségen.

Egy családon belüli erőszak történetét ismeri meg a közönség.

A rendező azt mondja, a mai társadalom nem tud mit kezdeni, ha egy ilyen dologgal szembesül, ezért is fontos róla beszélni. – Az egész történet arról szól, hogy nem tudunk hogyan reagálni, amikor felszínre jönnek ilyen titkok. Ez az előadás pedig egy nagyon fontos darabja ennek a témakörnek – avat be Szabó Máté.

Éppen ezért szán időt az olvasópróba elején a történet tisztázására, az erőszak pszichológiájára. Mintha csak egy szakdolgozat vagy doktori disszertáció tartalmát hallgatnánk, a rendező különböző „források” segítségével magyarázza el, mi is játszódhat le az áldozatban, az erőszaktevőben, és az őket körülvevő környezetben. A színészek arcán is látszanak az érzelmek a hallottak közben, többen hozzá is szólnak, elindul egy diskurzus, ami lényeges, hiszen itt teszik le az alapjait azoknak az érzelmeknek, amiket karaktereik hoznak majd az előadás során.

Lajos András színművész az erőszakot elszenvedő fiút játssza, aki édesapja hatvanadik születésnapi ünnepségén fejti fel a múltban eltemetett sérelmeket, amiket az apja követett el a fiú és az ikertestvére ellen gyermekkorukban. – A fiú már elérkezett abba a korba, hogy szembeszegüljön azzal az emberrel, akit tisztel és szeret ugyan, de érzi, hogy ki kell mondania, mi történt vele – magyarázza a színész.

Szerinte nagyon nehéz megnyilvánulni ebben a témakörben, viszont amíg jelen van a világban, fontos elővenni, mert ez megoldásra váró probléma, beszélni kell róla.