Hazatérés – újra itt a helyem
Nem túlzás azt állítani, hogy tovább már nem bírtuk volna. Amikor újból engedélyezték a színházi próbák folytatását, a társulat egy emberként lélegzett fel: végre! Szerelmes Shakespeare, Francia rúdugrás, Gépnarancs. Na meg persze a következő évad. Újra itt a helyem.
Kényszerpihenő volt ez a javából, és azt hiszem, ennyi elég is volt a miskolci társulatnak. Tudtuk, hogy be kell tartanunk az előírásokat, hogy minél hamarabb térhessünk újra vissza, és május 21-én, több mint két hónapnyi kihagyás után, végre elérkezett a pillanat. A következő évadunk egyik bemutatója a Hazatérés című Harold Pinter mű lesz. Ha csak a címében is, de tökéletesen leírja azt, amit éreztünk múlt hét csütörtökön. A Miskolci Nemzeti Színház az otthonunk, és végre ismét itt lehetünk.
Öltözés, maszk – olvasható általában a főpróbahét során a próbatáblán. Nos, ugyan ott még nem tartunk, de a maszk már most előkerült, hiszen az egészségügyi előírás szerint ezzel tudjuk egymást és magunkat is védeni. Így hát művészeink ezzel a „védőfelszereléssel” és a kellő távolság megtartásával mélyülnek el a munkában, Szabó Máté vezényszavára: „na, akkor kezdődhet a Vészhelyzet!” – és tényleg van némi humora annak, amikor a színészek felveszik az orvosi maszkot és van, aki a gumikesztyűt is, ami ugyebár nem része a Szerelmes Shakespeare előadásnak. A vívás és táncjelenetek viszont igen; az elsőnél nyilvánvaló okokból könnyű megtartani a távolságot, utóbbinál, nos...megoldják.
A Francia rúdugrás – történetéből adódóan – igencsak szoros testi kontaktokat igényel, természetesen a próbák alatt ezeket mérsékelni igyekeznek, a maszk pedig itt is elengedhetetlen kellék (és ha valamiben, hát ebben a darabban bőven elférnek a nem mindennapi kellékek). A Görög László által alakított szexuál-parapszichológust egyszer le-Doktor Bubózza az egyik szereplő, és hát...jelen körülmények csak fokozzák a hasonlat hitelességét:
Jó látni, ahogy a színészek úgy rázódnak vissza a szerepükbe, mintha ki se rázódtak volna belőlük. Elvégre, ez az, ami élteti őket, és alig várták, hogy újból visszacsöppenjenek az oly megszokott és szeretett napi rutinhoz – ami persze mindig változatos, ha az ember ugyebár színész. Prohászka Fanni színművésznőnk most mesél a Francia rúdugrás próbáiról, a visszatérés öröméről és a következő évadról:
A Miskolci Balett ebben az évben nem kisebb dologra vállalkozott, mint Anthony Burgess regényének és a belőle készült Stanley Kubrick-filmnek a táncos adaptációjára. A Gépnarancs ilyen formában még nem volt látható Magyarországon (mint ahogyan az Üvöltő szelek, a társulat év eleji táncprodukciója sem). A maszkok itt is főszerepet játszanak a próbák idején, az ütemes zene passzol a kifejező mozdulatokhoz, a kellő távolság betartása egylőre nem zavaró. A koreográfus ezúttal Dragos Dániel táncművész, a rendező Kozma Attila. Az egyik próba során egy olyan jelenetbe csöppentem bele, ami akár egy akciófilmbe is illet volna. Férfi-nő párharc, rúgások, lökések – mindezt eltáncolva.
Egy biztos, van mit várnia a miskolci közönségnek, hiszen három olyan előadás készül, amit garantáltan látni akarnak majd, amint a színház újra széttárhatja a függönyt. Akkor pedig elmondhatják: újra itt a helyem!
