Tánc – szabadon: Garrett Smith amerikai koreográfus ismét a Miskolci Balettel dolgozott

2020.01.21

Tavaly már hallhattatok Garrett Smith-ről, hiszen egy évvel ezelőtt először járt Miskolcon, ahol a Miskolci Balett táncművészeinek tartott egyhetes kurzust. Idén januárban visszatért, hogy egy újabb intenzív héten keresztül táncolhassanak –szabadon.

Fotók: Hajdufi Péter
Fotók: Hajdufi Péter

– Boldog vagyok, hogy újra a Miskolci Balettel dolgozhatok. Büszke vagyok rá, hogy egy különleges előadás részletét hozhattam el nekik. A táncművészeknek egyebek mellett a „Forbidden Paths” azaz „Tiltott utak” című produkció egy részletét tanítom. Tavaly júniusban készítettem ezt a koreográfiát a dallasi Bruce Wood Dance táncegyesületnek. Mindazoknak szól, kifejezetten Iránban, akiknek megtiltják, hogy a táncművészetet nyilvánosan gyakorolják. Az Iszlám törvény tiltja a nők és férfiak fizikai érintkezését, és a tánc általában véve illegálisnak számít. Büszke vagyok, hogy megoszthatom ezt az üzenetet a tánc nyelvén keresztül, itt Magyarországon, a táncosokkal is. Mi rendkívül szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy nekünk minden nap lehetőségünk van szabadon kifejezni magunkat a színházban – meséli a táncművész.

A gyakorlatok során kifejezetten a szabadság érzését keresi a koreográfus, a táncosoktól is azt kéri, ne „teljesítendő feladatként” tekintsenek a mozdulatokra, hanem élvezzék ki igazán, hogy ők szabadon, minden szabályozás nélkül fejezhetik ki magukat a tánc nyelvén. Alapos bemelegítés után a közös koreográfiát nézik át, majd átveszi helyét az improvizáció, ami néhol irányított, néhol teljesen szabad. Kettesével, hármasával, a testi kontakt legkreatívabb elemeivel suhannak, lebegnek, táncolnak át a termen; van, hogy újrakezdik, mert a koreográfus meglátott egy mozdulatot, ami megfogta őt és arra kéri a táncosokat, hogy azt vigyék tovább, de néha ő maga is beszáll a teret átszelő duók és triók improvizációjába.

Az ember őket nézve legszívesebben felpattanna a székéből és csatlakozna hozzájuk; olyan könnyedséggel „pakolják” egymást egyik vállról a másikra, hogy kérdés nélkül elhiszem, hogy ez tényleg ilyen egyszerű (persze tudjuk, hogy nem feltétlenül az, de már megszokhattuk táncosainktól, hogy ők a legnehezebb mozdulatokat is könnyűnek láttatják).

A zene, azon belül is a tempó másfajta használata is rendkívül érdekes Garrett Smith gyakorlataiban. Megmutatja, hogy egy alapjában véve lassú zenére is lehet nagy intenzitással mozogni, lassúból gyorsba, majd megint nyugodt tempóra váltani, teszik mindezt rettentő változatosan.

Technika, érzések, szabad mozdulatok – ezzel és persze rengeteg munkával és jókedvvel telt el ez az egy hét, és reméljük, hogy az amerikai koreográfusnak lesz még alkalma visszatérni Miskolcra.

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el