„Szivemnek gyöngyháza, lelkem Iluskája!” – Finisben a János vitéz mesebalett

Alig pár nappal a premier előtt ismét belestem a Miskolci Balett egyik próbájára, ahol már Petőfi Sándor szinte teljes elbeszélő költeménye a szemem elé tárult.

Ha még emlékeztek, az előző bejegyzésben még csak kezdeti stádiumban volt a társulat legújabb táncjátéka, most azonban már jelmezekkel és díszletekkel – vagy azok részeivel – együtt folyt a próba.

„Tüzesen süt le a nyári nap sugára, / Az ég tetejéről a juhászbojtárra...” – hangzik el a szinte mindenki által ismert költemény első két sora. A táncosok tehát valóban elszavalják a történetet. Sőt, a Miskolci Balett János vitézét akár „összművészeti produkciónak” is nevezhetnénk: a tánc adott, immár tudjuk, hogy szavalnak is a társulat tagjai, és bizony, itt nem állnak meg, hiszen, ha kell, hangszereket is kézbe – vagy szájba – kapnak egy pillanat alatt és már húzzák is a nótát.

Ha már láttátok – és feltételezem, illetve erősen ajánlom, hogy így legyen – a Miskolci Balett valamelyik előadását, tudjátok, hogy a színészi véna ott van a táncosokban; hiszen nem elég csak a testükkel elmesélni egy-egy történetet, az arcjáték náluk is ugyanolyan fontos. Ezért is kapják a „bárányok” az instrukciót: „látszódjon az arcotokon a félelem, ez már a konspirációs rákészülés a csatára!” – utal Kozma Attila koreográfus arra a jelenetre, amikor a mostoha rátalál Kukorica Jancsira és Iluskára, amint épp „istentelenkednek.” A bárányok arcán pedig tényleg megjelenik a halálfélelem, lépéseikben szintén ott van a reszketés.

A mozdulatsorokon többször végigmennek, tökéletesítik a részleteket, apró változtatások még ilyenkor is történnek, hiszen például nem mindegy, hogy a zsiványok fegyverrel a kezükben vagy anélkül táncolnak, ez pedig módosíthat néhány mozdulatot. A kellékek és a díszletelemek rendkívül fontosak egy táncelőadás során is: Kukorica Jancsi – már János vitézként – a legkülönfélébb lényekkel találkozik, ezek pedig természetesen látványosan jelennek meg a színpadon.

Igazi gyerekeknek szóló előadás kerül a Miskolci Nemzeti Színház színpadára, melyet nem csupán a kicsik fognak élvezni. A táncosok szavalta soroknak súlyuk van, a mesélésen túl olyan részeket ragadnak ki, melyek elgondolkodtatják az embert: Jancsi mindent megtenne, hogy Iluskával lehessen, még a zsiványok kincsét is elvenné, azonban végül mégsem teszi: Istenem teremtőm! mit beszélek én itt? / Zsiványoknak vigyem el átkozott pénzit? / Tán minden darabhoz vérfoltok ragadtak. / S én ilyen kincsekkel legyek boldog, gazdag?

Csodálatos dolog látni, mennyi mindent el lehet mesélni a tánccal, és hogy ugyanazok az emberek mennyire különböző szerepeket tudnak magukra ölteni. A Casablanca drámai jeleneteiben és a János vitéz bohókás mozdulatsoraiban ugyanazok a táncosok remekelnek; az Álom luxuskivitelben komoly írója, Paul Varjak, most Kukorica Jancsiként lép színpadra, a Julie kisasszony szenvedő Jean-ja most nagyszájú zsiványvezérként táncol, és szinte minden táncos „átalakul” az előadás kedvéért. A látvány, a zene és a koreográfia pedig tökéletes összhangot alkot, egy igazán szerethető előadást létrehozva.

A János vitéz március 6-tól látható a Kamaraszínházban.